FIDESZ - ERCSI

EGY OLYAN ERCSIÉRT, AHOL JÓ ÉLNI, és AHOVÁ JÓ HAZATÉRNI!


A FIDESZ ERCSI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐI:


p7290075.jpg

PÖLÖSKEY  ZSUZSANNA 

22 éve élek Ercsiben, édesanyámmal, férjemmel és két felnőtt gyermekünkkel. Egészségügyi végzettségem van, de már 18 éve vállalkozást vezetek. Jelenleg a Tűzoltó-toronynál lévő Szolgáltatóház Lottózójában dolgozom.

16 éve aktívan politizálok, két éve vagyok a helyi Fidesz csoport elnöke. Pozitív gondolkodásomról vagyok ismert, ami meggyőződésem szerint, csodákra képes. Így abban is biztos vagyok, hogy kisvárosunk, az itt élő emberek tenni akarása által, maga lesz a csoda!



mate_portrait.jpg

GYŐRI MÁTÉ

'70-es születésű vagyok, feleségemmel és két gyermekemmel élünk itt Ercsiben. Itt van az otthonunk. 1995 óta vagyok vezető, 2003 óta vezetem a Magyar Evangéliumi Egyházat.

Gondolkodó, elemző alkat vagyok, kitartóan keresem a megoldásokat és szeretem az életet, nehezen adom fel a küzdelmet. Célom az, hogy az ercsi polgáraival összefogva, Ercsi újra egy vonzó kisváros legyen!



fidesz_5.jpg

MIKLÓS DEZSŐ

1944-ben születtem, nős ember vagyok. Budapesten, az Egyesített Tiszti Iskolán tanultam , majd 1966-ban a Szegedi Tanárképző Főiskola kémia szakán szereztem tanári képesítést. 1973-ban diplomáztam a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián. Jelenleg nyugdíjas gazdálkodó vagyok. Mezőgazdasági és állattenyésztési és honvédelmi ismereteimet és gyakorlati tapasztalataimat latba vetve szeretnék részt venni városunk formálásában, és fejlesztésében.



p7290074.jpg

WIMMER SÁNDOR

1954-ben születtem Ercsiben. Nős vagyok és egy 15 éves középiskolás nagylány édesapja. Az Eötvös József iskolában végeztem általános iskolai tanulmányaimat, és 4 gimnáziumi év után itt is érettségiztem Ercsiben. Egyebek közt, másfél évet dolgoztam a volt NDK-ban, majd 9 év Cukorgyári munka után, 1983-tól napjainkig a DRV vízműnél dolgozom elektromos hibaelhárítóként.

35 évi érdekképviselőként az igazságért, az emberi értékek megbecsüléséért küzdöttem. Szeretném, ha tudásomat, tapasztalatomat Ercsi városának egészéért is kamatoztathatnám, egy szebb és élhetőbb települést építve.




Képviselőjelöltjeink, akiket a 2010. október 3-i önkormányzati választásokon még indítottunk:


fidesz2.jpg

SANDI JÓZSEF

47 éves, nős ember vagyok, négy felnőtt gyermekem van. Nemrég született meg az első unokám. Végzettségemre nézve agrármérnök vagyok. 1997 óta vezetem a százhalombattai kisállatkereskedést, egyéni vállalkozóként keresem a kenyerem.

2002-től 6 éven át a helyi Fidesz csoport elnöke voltam, most pedig a vezetőség tagjaként végzem a munkám. A keresztény polgári értékrend alapján szeretnék tenni egy szebb, jobb, biztonságosabb, élhetőbb Ercsiért. Szívügyemnek tekintem a természeti és épített környezetünk védelmét és fejlesztését. Ebben a szellemiségben szeretnék dolgozni városunkért, Önökért!



fidesz_8.jpg

SZABÓ MIKLÓS

1944-ben születtem. Hat éves koromban szüleimmel együtt kitelepítettek. Rákosi már kisgyermek koromban osztályellenségnek nyilvánított.

Az érettségin túl csónakkészítő asztalos, vámügyintéző és kereskedelmi üzletvezető képesítéseket is szereztem. 1970-90-ig a Csepel SC evezős szakosztályában dolgoztam, fiatalok között, 5 éve pedig aktív nyugdíjas vagyok. Feleségemmel Ercsiben élünk. Egy évtizede a jobboldalt támogatva politizálok, egy éve vagyok a FIDESZ tagja.

Önkormányzati képviselőként, szeretném Önökkel együtt formálni Ercsi életét, hogy mindenki a magáénak érezhesse ezt a kedves kisvárost.



fidesz4.jpg

KERTESY GÁBOR

56 éves, nős ember vagyok, két felnőtt lányom van. Építészmérnöki diplomámat 1985-ben szereztem. Jelenleg a százhalombattai Dunai Finomítóban dolgozom. Részt vettem, Ercsi várossá nyílvánításának évében, a Szent István téri emlékhely tervezésében és megvalósításában. Önkormányzati képviselőként Önökért szeretném hasznosítani a szakmában szerzett tapasztalataimat és ismeretemet a város(sz)építés terén.



fidesz_6.jpg

PEREZNYÁK JÁNOS

42 éves vagyok, nős, négy gyermek édesapja. Tizenkilenc éve élek Ercsi „Tótlik” részén. Biztonságtechnikával foglalkozom, azon belül is kiemelten vagyonvédelmi rendszerek építésével és fejlesztésével.

Képviselőként is szeretném elnyerni az emberek bizalmát, aktívan dolgozva Önökért. Szeretnék segítő kezet nyújtani a valóban rászorulóknak, részrehajlás nélkül figyelembe véve minden becsületes polgárt. Ismereteimet és tapasztalataimatomat elsősorban a közbiztonság megerősítésében szeretném kamatoztatni, hogy városunk újra élhető és jól működő legyen.














;
Weblap látogatottság számláló:

Mai: 31
Tegnapi: 6
Heti: 90
Havi: 164
Össz.: 164

Látogatottság növelés




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 5
Heti: 21
Havi: 235
Össz.: 40 382

Látogatottság növelés
Oldal: Önkormányzati képviselőink és jelöltjeink 2010
FIDESZ - ERCSI - © 2008 - 2024 - ercsifidesz.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »